Legutóbb eljutottam az „Elméleti megfontolások az akadémiai közgazdasági kutatások tartalmáról és módjairól” (18 old. 1990.) c. tanulmány 9. pontjáig. Most innen folytatom a kivonatok közlését.
9. A gazdaságtan fő áramlata sem kaphat mentelmi jogot a bírálattal szemben, ha ez tárgyismereten alapul és elfogulatlan. A gondolkodás semmilyen tekintélyben, tehát a tudomány tekintélyében sem láthat megdönthetetlen kritériumot. A tisztán intellektuális érdekű...polémia mélyén meghúzódó társadalomkritikai mozzanatot sem lehet előkelő hallgatásba burkolni.
A modern gazdasági-társadalmi berendezkedés megítéléséről van szó. Ennek az itt – csupán a rövidség kedvéért – liberálisnak nevezett gyakorlatnak a fogyatékosságai ismertek. Azok ellenére a maga történeti alapjain és környezetében jobbnak bizonyult, mint a kelet-európai létezésmód a maga történeti alapjaihoz és körülményeihez viszonyítva. De ha (a kapitalizmus) a kisebbik rossz, ez még nem jelenti azt, hogy a legnagyobb jó is egyben, vagy hogy ez a leibnitzi lehető legjobb világ. A régebbi válfajait kísérő ismert öldökléstörténet tette lehetővé e társadalmi kultúra nemzetiszocialista tagadását és bolsevik megdöntését. Ezeken többek között azért tudott túllépni, mert belső rendszerváltozásokat hajtott végre a New Deal-től a jóléti állam keletkezéséig, majd korlátozásáig terjedő folyamatban. Szellemi oppozíciójának továbbra is megvan a maga helye. És némely vitatott kelet-európai korszakokat is a maguk többértelműségében kell szemügyre venni, ellentmondásként, amelynek egyik pólusát a haladás jelenti. Erre jó példa a hatvanas évek magyar fejlődéstörténete. (A szemleíró megjegyzi, hogy szélesebb merítésű tanulmányaiban a szerző a haladás helyett a modernizáció terminusát használja.)
10. Az elméleti értékteremtés legfőbb feltétele az egyéni szabadság. A személyes intellektuális választás negatív oldalról a tudományon kívüli szempontok háttérbe szorítására irányul. A gondolkodás elméleti értékrendje nem egyeztethető össze az előmeneteli és üzleti tülekedéssel. „A címekre és fokozatokra irányuló szánalmas becsvágytól” (Hegel) meg kell különböztetni a normális értelmiségi létfeltételek előteremtésére irányuló érdeket, ami csak a jelenlegi körülmények hatalmánál fogva kapcsolódik (hivatali) pozíciókhoz. A kutatási szabadság, pozitív oldalról, a személyes invenciót jelenti. Ez mindenekelőtt az új gondolatokban, továbbá a témák, műfajok, módszerek, stílusok egyéni ismérveiben testesül meg...A személyes invenciónak az asszociációs képesség és bátorság az egyik attribútuma.
Másik attribútuma a problématalálás. A régebbi ismerethalmazt egyetlen gondolkodó sem tekintheti semmisnek, abból kell kiindulnia. Szabadsága abban rejlik, hogy ezt gyakorlatilag végtelen számú kiterjedésben, irányban és módon bővítheti. Mindez, más szóval, a kreativitást jelenti.
11. A fentiekből következik az alkotói folyamat individuális természete. Gondolkozni csak egyedül lehet. A kutatás szabadsága az egyéni alkotás szabadsága. Nevetséges azt várni, hogy egy lépést tartva menetelő és ütemesen harsogó tömeg, vagy ellenkezőleg, egymást csépelő szurkoló táborokból kialakuló csürhe előtt majd feltárulkoznak a törvények. Azok a laboratórium magányában, egyének vagy kisebb kollektívák számára válnak hozzáférhetővé. Ebben az értelemben a kutatás nem demokratikus, hanem arisztokratikus. Többségi alapon nem ítélhetők meg állásfoglalásai és létjogosultsága. A kutatás egyéni jellege nem áll ellentétben azzal, hogy maga a tudomány – társadalmi termék. Ez a szuverén módon elért egyéni eredmények sokaságából integrálódik valami laza egységgé.
12. A kutatói függetlenségről eddig felsoroltak igyekeztek kifejteni annak tartalmát és a hozzá tartozó feltételezéseket. Esetünkben a kiindulópont nem az, hogy kinek mi a pozíciója, miben dönt, hogyan kap funkciót, stb. A kiindulópont az, hogy milyen jellegű tevékenységet folytatunk, másként szólva, mit csinálunk. A hogyanoknak ebből kell következniük. A fentiekben általánosan jellemzett tevékenységhez bizonyos működési módok tartoznak, egy másként kialakított tevékenységhez másfajta módok. De hiányos minden olyan kísérlet, mely a működést a tartalomra vonatkozó explicit feltételezések nélkül próbálja szabályozni. A fentiek (a továbbiakban részletezhető) képet adnak a hivatali, mozgalmi, közéleti ügyködéstől megkülönböztetett tudományos tevékenységről. Ennek sok irányzata, iskolája lehet, de közülük egyik sem helyettesítheti az összetett kutatási folyamatot, amelyben egyébként közgazdászok mellett más ismeretágak szakemberei is részt vesznek.
(A fentiek után következő III. fejezet foglalkozik az intézményi működésekkel, melyeknek ismertetését nem vállaltam. Tudható, hogy az intézeti hálózat átszervezésének időszakában az Akadémia számára ezek voltak a legérdekesebb kérdések.)
