Nincs örök erkölcs
Mi mindent neveznek szeretetnek? A birtoklás és
élvezetvágy legkülönfélébb formái is így leplezik magukat. Köztük első helyen áll a nemek közti szerelem vad birtoklásvágya. Ebből az érzésből vették a szeretet fogalmát. Az egoizmus ellentétének hitték, holott ez talán a legnaivabb kifejeződése az egoizmusnak. Mert a szerelmesnek minden más közömbös, halvány, érdektelen,
és kész minden áldozatot meghozni, minden rendet
megzavarni, minden érdeket háttérbe szorítani szerelméért.
A szerelem, az egyéni boldogság vágya a létfenntartó ösztönökből fakad és ezerszer erősebb minden külső köteleségnél, melyeket a tudat erőszakol rá. Nem vagyunk aszkéták. Vagy sztoikusok, akik gyáva módon minél kevesebb élvezetet kívántak, hogy kevés kellemetlenség érje őket.
A természet és a történelem gyökeresen erkölcstelen. Az ösztönnek nincs erkölcsi jellege, az elemi érzések, amilyen a szerelem, a düh ide tartoznak. A társadalom ezeket is mederben akarja tartani. Közös szabályokat fejleszt ki és ami a fő, tartósít a maga túlélésének érdekében. Ezek lenyomata a felettes én, amely az Ego-ban ellensúlyozza az ösztönök tudattalan késztetéseit. Normáiból épül fel az erkölcs, vagyis a cselekvés és értékelés hagyományos módja. Alkalmazkodás régebbi körülményekhez. Ha ezek változnak, az etikai normáknak is változniuk kell. A mereven uralkodó hagyomány elbutitó ereje azonban ideig-óráig gátolja,
hogy új tapasztalatok alapján helyesbítsünk és új, a jelen számára jobb erkölcsöt teremtsünk.
Megakadályozni nem tudja.
A szerelmet társadalmilag elfogadott formákhoz kötő egyetlen szabály sem örök érvényű. Akkor sem, ha vallási köntösbe öltöztetik.
